Cikkek

KGFB, spórolás, tízezer

Szégyenlem bevallani, de minden évben lemaradok az autóm KGFB évfordulójáról.

Ez nem csak anyagi szempontból volt eddig hátrányos, de kicsit cikinek is éreztem, hogy ebben a mókuskerékben vagyok.

Idén azonban időben kapcsoltam és átnéztem a lehetőségeimet.


Nyugdíj célú megtakarítás

A nyugdíjas éveinkra való megtakarítási forma még mindig nem eléggé kecsegtető a fiatal korosztály számára, pedig a napokban tették közzé a 2019-es számokat.

Hosszas győzködés után végre nekem is elindult a saját nyugdíjbiztosításom. Nem volt egyszerű párbeszéd, a legnehezebb ügyfeleimmel


Kissé álmoskásan kezdődött az idei év, de hatalmas öröm volt számomra az előléptetésem. Ezzel kapcsolatban számos gratulációt kaptam, sokan kérdezték, hogy mi is ez az előléptetés és mit is kell ezért csinálni.

Készségesen elmondtam mindenkinek miről szól az


A harmadik babára várva.

Mivel lassacskán a csapból is ez folyik érdemes lehet összefoglalni, mit is takar ez a fajta támogatási forma!

 

Babaváró kölcsön

Kiknek és mit? Szabad felhasználású nem jelzálog alapú kamatmentes kölcsön, házaspárok részére, ahol az anya 18 és 41 év


Babaváró támogatás
Szeretek a kertben tevékenykedni. Kikapcsol teljes mértékben és magam maradok a gondolataimmal.

Feltettem magamnak a kérdést, vajon milyen témák foglalkoztathatják leginkább ebben a pillanatban az embereket?

Biztosan előkelő


A hitelkártyám sorsa

Hová utazik?

Kérdezi egy kedves hölgy a Liszt Ferenc Repülőtéren? Megmutatta az úti célt, majd megkérdezte van-e hitelkártyám? Mivel én jól nevelt vagyok és senkibe sem fojtom belé a szót, így végighallgattam milyen jó lenne nekem egy hitelkártya


1. Az adatkezelési tájékoztató célja

Jelen dokumentum célja, hogy a Knapcsek Ádám EV., mint adatkezelő (a továbbiakban egységesen Adatkezelő) leírja az Adatkezelő szervezetében alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és


Síelés biztonságban

Nemrég egy kedves ismerősöm írt rám messengeren (hát igen, fejlődik a világ...). Utaznának külföldre síelni a családdal és beugrott neki, hogy a nevemet és a balesetbiztosítás szót látta már valahol leírva egy mondatban.

Kapott már ajánlatot, annál kellene jobbnak lenni. Megbeszéltük a