Egy történet véget ért

Az utóbbi időben többet írtam az Lakástakarékokról, mintha az lenne a fő profilom.

Mostantól ez az időtöltés kiíródott a naptáramból. Történt ugyanis, hogy brikett pakolás közben jelzést kaptam egy cikkről, amitől még most is alig térek magamhoz.

Úgy érzem magam, mint aki alól kirúgták a széket.

A lakástakarékok ésszerű megoldást jelentettek lakás célra, sok ilyen okból elindított szerződésnél bábáskodtam. Napokon belül ez megszűnik, nem lesz.

A meglévő szerződéseket nem érinti, illetve a javaslat elfogadásáig megkötötteket.

Kérdés az, hogy mi lesz azokkal az ügyfelekkel, akik szerettek volna hosszabbítani a futamidőn, felhasználás hiányában? Számukra segítség lehet a családon belüli felhasználás, illetve egy azonnali nyitás, arra az időpontra, amikor realizálódik a felhasználás.

Keressetek bizalommal, ha nem válaszolok azonnal, az azért lehet, mert ebben a kavalkádban gyorsan akar mindenki cselekedni.

Egy ideig még elérhető lesz a Lakástakarék Pénztár menüpont. Nézd meg a többi témát amiben segítségedre lehetek.

 

Update